A Big Band vacsorával egybekötött zenekari próbát tartott

Március 29-én a balástyai Big Band zenekar vacsorával egybekötött próbát tartott Bozsó Gáboréknál. A délutáni próba alatt főtt a bográcsos pörkölt. Eleinte a szakács, Ördögh János is egy-egy számra a harmonikájával bekapcsolódott a gyakorlásba, de később csak arra figyelt, finom legyen a vacsora, amit a rendkívül jó hangulatú muzsikálást követően sokan meg is dicsértek. A vacsora előtt a zenekar művészeti vezetője, Berkes Antal üdvözölte a zenésztársait és a néhány meghívott vendéget. Összegezte a közeljövő fellépéseit, eseményeit, ahol bemutatkozhatnak a közönségnek. Zákányszékre és Tordára van meghívásuk, és a balástyai Majális zenés ébresztő részét szervezik, amelyen a vendég zenészekkel kibővített zenekar májusfával feldíszített pótkocsis traktorral vonul fel. Ezt követően a Sajtkukacparkban térzenét adnak.  
Meghívták az összejövetelre Ujvári László polgármestert is, aki megköszönte a zenekar közéleti szereplését, és felajánlotta, hogy az önkormányzat egyforma inggel és nyakkendővel ajándékozza meg a zenekar tagjait.

Az eseményről képek a GALÉRIA/FOTÓK menüben láthatóak.