Nevezetességek

Páduai Szent Antal Római Katolikus Templom

A Balástya központjában található eklektikus stílusú Páduai Szent Antal Római Katolikus Templomot 1903-ban építtette Szeged városa a korábbi kápolna helyén. Jelenlegi oltárképét 1961-ben festette Ravizzini Angelo olasz festőművész. Zsindelytetejét 1960-ban palára cserélték, tornyát 1963-ban újították fel, és 1987-ben vörösréz sisakkal borították. 1981-ben teljes külső helyreállítást végeztek. A templom belső felújítása 2001-ben készült el, a külsejét 2011-ben pályázati támogatással teljesen felújították.

 

Hindu templom

Balástya tanyavilágában 1979-ben alakult Nandafalva. Kezdetben a ma jóga kolostorként működő épületben gyakorolta lelki életét a közösség. A hagyományos hindu és magyar elemeket ötvöző új templomuk 2000-ben épült Szigeti Gyula tervei alapján. 2013-ban szentelték fel a kazettás mennyezetet, amelynek kialakítása csaknem egy évig tartott.

 

Müllerszék

A Balástyához és Kistelekhez tartozó 84 ha-os védett terület legértékesebb részei a szikes tó, a semlyékek és a vizenyős rétek. Ezek az élőhelyek változatos madárvilágnak nyújtanak kedvező életfeltételt. A terület szépségét, madárvilágát épített toronyból csodálhatjuk.

 

Őszeszéki tó

Az Őszeszék ősi szikese számos védett faj otthonául szolgál. Legjelentősebb természeti értékét a területen található szikes tó madárvilága jelenti. A térségből eddig 143 védett illetve fokozottan védett faj került elő. A 71 hektár területű tó sokáig horgásztóként működött. Jelenleg magántulajdonban van. Balástya központjától a tóig kerékpárút vezet, és a tó mellett kilátóból lehet gyönyörködni az élővilágban.

Vélemény, hozzászólás?